"Lélekből kell énekelni..."

Interjú Csengeri Attiláva, a "Fantommal"

2006-02-06

Csengeri Attila már hosszú évek óta rendszeresen alakítja musical-szerepeit a Pécsi Nemzeti Színházban, és rövid idő alatt belopta magát a publikum szívébe. A művész már nagyon korán jelentős sikereket ért el, alakításai hamar népszerűvé és elismertté tették.

– Egy befutott nyomtatott áramkörgyártó analitikussal is készíthetnék most interjút, hiszen szakmáját tekintve vegyész. Miként fordult inkább a színészet és az éneklés felé?
– Bár mindig is imádtam énekelni, és anno még egy klasszikus lakótelepi rockbandában is énekeltem, ha annak idején nem vesznek fel elsőre a színművészetire, valószínűleg ma vegyészként tengetném mindennapjaimat. Azonban amikor a katonaság után felvettek, és folyamatosan kaptam a jobbnál jobb szerepeket, magam is beláttam, hogy ebben az irányban tudom folytatni az életemet.

– Nagyon gyorsan befutott, őstehetségnek tartották?
– Valóban. Már az első évben világhírű énekesekkel szerepelhettem együtt, a hangomat azonban nekem is képeznem kellett. Ebben volt segítségemre Bagó Gizella, akihez még a Színművészeti Főiskolán kezdtem járni, és a mai napig ő az énekmesterem. Mindenesetre a befutásról csak annyit tudok mondani, hogy óriási szerencse is kellett ahhoz, hogy minden lépés kijöhessen. Ide sorolom a stuttgarti vendégszereplésemet is. Két hónap alatt kellett felkészülnöm John szerepére úgy, hogy egy mukkot sem beszéltem németül, azonban mégis másfél évig játszottam a páratlanul sikeres darabban.


– A pécsi közönség hálás lehet, hogy nem ragadt ott...
– A darab rendkívül sikeres volt, és maradhattam is volna, azonban Németországban egészen más mentalítású a közeg. Hiányzik a lélek, a barátság és a társasági élet itthon tapasztalt légköre. Ezért a párommal úgy döntöttünk, inkább visszatérünk. Magyarországon azonban, ha az ember csak egy évre is eltűnik a közéletből, elfelejti a közönség. A sors pedig éppen úgy hozta, hogy Pécsett tudtam magam újra felépíteni.

– Összeszámolni is nehéz, hány szereplőt formált már meg Pécsett. Melyik volt a legnagyobb kihívás?
– Jézus szerepe a Jézus Krisztus Szupersztárban mindenképpen a legnagyobb szerepeim között szerepel, hiszen magam is krisztusi korban voltam a bemutató idején. Talán ezt a szerepemet éltem át leginkább, valóságosan a lelkemből játszottam a darabot.

– Úgy hallottam egyszer még nagy betegségében sem mondta le az előadást, és erőt véve magán hibátlanul volt képes kiénekelni a hangokat.
– Volt ilyesmire példa. Ha meg vagyok fázva, és ne adja Isten még rekedt is vagyok, akkor is erőt próbálok venni magamon, hiszen a közönséget nem hagyhatom cserben. Az előadás közben a színészben olyan energiák szabadulnak fel, amelyekről előtte nem is tudott. Lehetséges, hogy próba alatt még nem jönnek úgy ki a hangok, ahogy kellene, a színpadon azonban már lélekből énekelek.

– A pécsi színházba járók körében igen kedvelt. A jövőben is a pécsi társulatot erősíti?
– Lélekben én már Pécsre szerződtem, és mindenképpen még sok évig maradnék, maradok a városban. Viszont nem kötelezem el magam teljesen, hiszen így máshol is fel tudok lépni, és nekem tetsző szerepeket tudok elvállalni.

Korb Zoltán